Hirdetés

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • Franci1969: üdv, rendszeresen sütök kenyeret, de a burgonyáshoz bl80-at. átlagos boltokban, szupermarketekben... (2012.02.28. 08:22) Burgonyás Cipó
  • llaci56: @milakfeco: Na igen... Igazad van. (2011.10.20. 14:34) Fehér kenyér vs barna kenyér
  • Biopék: @gaveronika: Nehezen tudok erre válaszolni, mivel én még géppel nem sütöttem. Ha rászánod az időt,... (2011.04.23. 19:52) A siker titka: a sikér
  • gaveronika: Kedves biopék! Mitől van az, hogy a gépben sütött kenyerem nagyon morzsálódik? gaveronika (2011.03.10. 14:15) A siker titka: a sikér
  • cirokamiroka: Kedves biópék, két kéredésem lenne: 1. nem kevés a fent leírt kelesztés ideje? 2. Leírnád a teljes... (2011.01.26. 12:36) Varázslatos biokenyér
  • Utolsó 20

Linkblog

A kenyér kultúrtörténete I. rész

2007.10.07. 09:27 kenyersutesotthon

Az ősember még fejlődésének gyűjtögető-korszakában véletlenül rájött, hogy az elhullajtott, vagy vizessé vált különféle magvak maguktól kicsíráznak, megnőttek, és termést hoztak, megsokszorozva eredeti mennyiségüket. Ezzel ősünk lényegében felfedezte a magvetés ősi formáját és technikáját.
Az ősi kenyér első megjelenési formája egy-egy marék egészben, vagy megtört állapotban lévő és vízzel összekevert kásaféle volt.
De még ezt meg kellett, hogy előzze a szemek feltörésének, az őrlésnek, darálásnak a megismerése. Első szakaszában ősünk lapos köveken, másik kővel megtörte a magokat és az így nyert kását vegyítette vízzel, vagy egyéb folyadékkal. Az őrlés technikája tovább fejlődött, és mélyített, kerek, peremes kövekben körbeforgatással törték össze a magszemeket: ez volt a kézi malom. Későbbiekben nagyobb köveket alkalmazva már állati erővel mozgatták és őrölték a terményt. De közben más népek a mozsárral való törés módját is alkalmazták és még ma is használják.
E művelettel lényegében létrehozták a kását, majd vízzel elegyítve a pépet is. Az emberi fejlődésnek valószínű a csiszolt kőkorszakában – elképzelés szerint – a pép-tésztát tűzre ejthették, vagy a felhevített kőre került véletlenül, és akkor rájöttek, hogy így jobb ízű, akárcsak a hús, vagy az egyéb erdei eredetű magvak. Ezzel lényegében létrejött a kenyér ősi formája: a lepény.
Ezt a módszert a fejlődés során „korszerűsítették” és felhevített lapos köveken már rendszeresen megsütötték az ellapított kenyérfélét, vagyis a sült kását, a lepényt.
Természetesen a mai értelemben vett gabonanövények ekkor még nem voltak ismertek, hanem helyette minden olyan növény magvát felhasználták, ami erre alkalmas volt, és helyben megtermett a természetben.
Egyiptom őslakói az ott honos lótuszvirág magtermését gyűjtögették, őrölték, meggyúrták, és hosszú ideig a Nílus völgyiek tápláléka a lótuszkenyér volt.
Már 5000 évvel korábbi időkből van bizonyítható nyoma, hogy Kínában, vagy a magas hegyek között elterülő Tibetben megtaláljuk az árpakenyeret. De mint első gabonanövény hamar terjed és nyoma van az egyiptomiaknál, Kis-Ázsiában, Észak Afrikában és a régi rómaiaknál, sőt Amerika őslakosai is fogyasztották.
Ősi kenyérfajta volt a hűvös-nedves éghajlatú vidékeken a zabkenyér. Ezek nyomait a mai Skóciában, Norvégiában használatként felleljük, főleg a vándorló pásztornépeknél.
A kenyérgabonák csak a növényi táplálkozás időszakának végén válnak általánossá. A gabona jellegű növények kiválasztását a sumérok végezték el először és itt „őshonos” a mai búzanövény őse is.
Az életért, a fennmaradásért folyó küzdelem és az emberi találékonyság, valamint a szükség azonban sok mást is létrehozott.
A rizs, ami még ma is sok százmillió ember mindennapi tápláléka és kenyere, ugyancsak nagyon jelentős volt évezredeken keresztül Kínában, Japánban, Indiában és a szigetvilágban. Ma is nagy küzdelem folyik a mindennapi betevő falatul szolgáló marék rizsért.
Az emberiség kultúrtörténete a kenyérnek számtalan fajtáját ismeri még, nem csupán a földön termetteket. Egyes népek a fán termett kenyeret is használják, és fogyasztják még ma is.
Ilyenek: Afrika belsejében élő hatalmas fák, amelyeken 8-9 hónapon keresztül másfél-két kilogrammos súlyú gyümölcsök érnek és ez szolgál kenyérként, ezért hívják a fát kenyérfának.
Ugyancsak emberek tömeges táplálkozásául szolgál a banánfa 4-5 méter magas és 35-40 kg súlyú banánfürtjei, melyet az afrikai és indiai népek nyersen vagy sütve fogyasztanak.
A Szahara homoksivatagjaiban és oázisaiban szent faként tisztelik az ott lakók a datolyapálmát, mely augusztus hónapban hozza 200-250 gyümölcsét, ezzel megteremti a sivataglakó arabok kenyerét. Amikor a fák nem teremnek, vagy kevés a hozam, akkor pusztító éhség, vagy nagyfokú alapvető táplálékhiány következik be.
A mauricia-pálma és a szágó-pálma ugyancsak kenyeret terem, de itt nem a gyümölcsöt eszik, hanem a fabél szolgál táplálékul. A 20-25 éves fákat kivágják, legértékesebb belsejét kiszedik, szeletekre vágva megsütik, vagy vízzel kiáztatják a benne levő rizspor-szerű anyagot: a szágót, ezt összegyúrják s az így kapott „tésztát” egy forrón hevített agyag tányérba teszik, néhány perc alatt átsül, s ez szolgál az indiai népek kedvenc alaptáplálékául: ez a szágólepény. Egyébként napjaink millióinak is tápláléka csak ma már előállítása modern, gépesített, nagyüzemi formában történik.
De teremhet kenyér bokorban is, vagy netán a föld alatt. Ilyen a brazíliai indiánok különleges eledele is: a manióka. A földből kiszedett gumókat megreszelik, a nedves pépet kipréselik, majd napon megszárítva a kapott lisztből, melynek íze kesernyés, kapják a „beizsü” nevű lepényt.
Trópusokon szolgál kenyérként a batáta is. (Nálunk ezt édesburgonyaként ismerjük.) A polinéziai szigetlakók számára tömegélelmezésül szolgál a taró mely a Maláj-félsziget nagylevelű mocsári növények földben levő kb. 1 kg-os gumója, melyet pörkölve, vagy főzve fogyasztanak.
A lepénykenyér, a mai kenyér őse azonban sokáig tartotta egyetlen helyzetét a népek táplálkozásában. Időközben az ősnépek letelepedve lassan kezdtek áttérni a földművelés ősi formáira. Lassan az emberi találékonyság különbséget tudott tenni a növény magvak között, hogy melyik alkalmasabb a tömeges szaporításra elvetés révén és ezeket kezdte elterjeszteni. Így alakultak ki a gabonanövények ősi fajtái. Az emberiség bölcsőjének a helyén a sumér népeknek köszönhetjük ezt a felismerést.
A mozsárban megtört, vagy egyéb módon őrölt és vízzel kevert gabonamassza a lepénymaradék, a meggyúrt tészta egyszer csak elkezdett duzzadni, dagadni, terjeszkedni. Ezzel a kenyér „életre kelt”, sokasodott, szaporodott. Amíg rá nem jöttek ennek okára, addig az ősemberek csodának, emberfelettinek tartották a kelesztés folyamatát. Ugyancsak a véletlen folytán jöttek rá, hogy egy félretett, megmaradt darab továbbviszi ezt a folyamatot a következő sütésig. Így találták fel a kovásztalan kenyér hosszú uralkodása után a kovászt.
Hosszú évszázadok teltek el, amíg az emberiség rájött – különösebb laboratóriumi ismeretek nélkül, - tapasztalati alapon az élesztőgombák szerepére, hatására. De ez már a modernnek számító időszak: a mesterséges élesztőgyártás korszaka, mint a kenyérkészítés és történetének egy újabb szakasza.
(Erdőkertesi Teleház)


Szólj hozzá!

Címkék: kenyér lepény kovász kenyértörténet

A bejegyzés trackback címe:

https://hazikenyer.blog.hu/api/trackback/id/tr23188748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása